Elérkezett az ideje, hogy egy post-ot szenteljek egy másik szenvedélyemnek is, méghozzá az egyenruhásoknak:D Hihetetlen, hogy mennyire meg tudja változtatni egy srác külsejét az egyenruha. Jó kicsit szűkítem a kört, mert végülis a vasutasok is egyenruhában járnakXD Én most speciel a katonákról áradozom(A):D Nem tehetek róla, valami természet feletti erő vonz hozzájuk...XD Meg alapból a személyiségemhez tartozik, hogy vonzódom a fegyveres alakulatokhoz. Mai napig fontolgatom, hogy egy nap majd jelentkezem önkéntes katonának...:D Esetleg hadi tudósító leszek, így mindkét szenvedélyemet egyszerre élhetem át valamilyen szinten. Mindig is szerettem hallgatni, ahogy apa mesél a katonaságban töltött időkről, a hatalmas pokrócban az udvarra cipelt -közben síratódalt énekelve-, majd rituálisan eltemetett cigicsikkről, esetleg az ablakon berepült bivalycsordáról, ami felborogatta az ágyakat és egyebek. Ezeken mindig jókat derültem. Aztán ott van a katonák sajátos nyelvezete. Az ezutáni kutakodást egyszer nyelvtanórán kamatoztatni is tudtamXD A feladat az volt, hogy írjuk le a megadott szavak jelentését, amiket a katonanyelvből választottak ki és igen ÉN tudtam az összesetXD Ezekből kiindulva egyételmű, hogyimádom az igényes háborús filmeket is. Jó, tudom a film az más, mint a valóság, de akkor is szeretem őket:P Egyik nagy kedvencem a Band of Brothers, bár az nem film, hanem minisorozat, de ez most lényegtelen. Ritkán fordult eddig velem elő, hogy egy történetből készült könyv, illetve a film is egyformán tetszett volna. Nos, ezen sorozat ilyen kivételek egyike. Akarva, akaratlanul is kiválaszt az ember kedvenceket magának a filmből, akiket aztán hosszú percekig sirat a tv előtt, mert az 100%, hogy a kiválasztott nem fogja túlélni a dolgokat, ez arany szabályXD Vegyük csak a Ryan közlegény megmentését...Kb egy fél csomag 100as zsepi elhsználtam annál a hídas jelenetnél, mikor Tom Hanks végül "meghalt". Hiába tudom, hogy csak egy film, de annyira beleélem magam, hogy...XD De hozhatnék még másik ezer példát is, mikor könnyes szemmel figyeltem a hősöket a képernyőn. És ami a vesztemet okozza, azok a világháborús dokumentum filmek... Mikor tudod, hogy az ott nem egy színész, hogy azt a srácot tényleg megölték, és annak a másiknak tényleg levitte egy repesz a fél karját:S 8. végén, miután beadtam a különféle gimikbe a jelentkezési lapot, jöttem rá, hogy nem is odakellett volna, hanem valami katonai suliba. Akkor persze átkoztam magam, de már nem volt mit tenni. Úgy voltam vele, hogy jó, akkor majd gimi után tiszti főiskola... Mondanom sem kell, hogy éjszakákon át nyálaztam a ZMNE honlapján a felvételi követelményeket és úgy ámblokk próbáltam reális képet kapni az egészről. Anyuék kiakadtakXD Mondjuk megértem, de nem érdekelt én azt akartam és véleményem szerint jó úton is haladtam. Aztán jött egy-két dolog és ez abbamaradt. A katonaságot az újságírás váltotta fel, ami a katonáskodás előtt is érdekelt. Most azonban megint kezd feléledni ez az egész. Kíváncsi vagyok, mi fog kisűlni belőleXD Mert két egymástól teljesen különböző életformát szeretnék. Mintha két énem lenneXD Az egyik egy fegyelmezett, parancsot követő katona szeretne lenni fegyverrel a kezében, harcra készen; a másik viszont egy törékeny művészlélek, aki csak alkotni szeretne. Na igen, ezt a kettőt nem hiszem, hogy össze lehet egyeztetniXD és sajnos még nem tudom, hogy melyiket szeretném jobban-.-XD De vélhetőleg az újságírás mellett döntök és továbbra is csak csodálni fogom az egyenruhásokat. Tisztelni és fenézni a női katonákra és nem levegőt kapni egy-egy férfi katona láttán:D Bámulni a háborús filmeket és jókat sírni a végén...
Egy-két szívdöglesztő "katona" (vagyis inkább angyalbőrbe bújt színészXD):
És végül egy gyönyörű dallal zárom a bejegyzést, ami nem más, mint a Band of Brothers intrója, Requiem for a Soldier(L):
.jpg)
.jpg)
