Ehhez a történethez nem nagyon tudok mit hozzáfűzni. Eszembe jutott...leírtam...ennyi. Olvassátok!
Kávéház
Az utcán sétálok, nem volt kedvem taxit hívni. Igazából már egy órája lejárt a munkaidőm és csak a kirakatokat bámulom. Különösen fényűzőek így az ünnepek előtt. Az a sok csillogó-villogó égősor, a karácsonyi díszek meghozzák a kedvem az ünnephez. Legalábbis, amíg csodálom őket. Amint azonban belépek az üres lakásba, eszembe jut, hogy valószínűleg ezt a karácsonyt is egyedül töltöm, most sem lesz másként, mint az elmúlt 5 évben. Veszek magamnak valami ajándékot, szépen, gondosan becsomagolom, majd a fa alá csempészem és a vacsora után meglepődöm, hogy itt járt a télapó. Gyermeki naivság vagy csupán nemtörődömség? Fogalmam sincs. Szeretem az életem, olyannak amilyen. Olyannak, amilyennek felépítettem. Szeretem a munkám, mit szeretem, imádom. Ennek élek, és sajnos úgy látszik, ebbe az életbe nem fér bele egy férfi. Bár sokszor tűnődöm ezen, de ha nem, hát nem. Anya ugyan minden karácsonykor megemlíti, hogy idén igazán kaphatna egy unokát ajándékba, mire erre szórakozottan azt felelem, majd megnézem, a plázában árulnak e. Ahogy gyaloglom, meglátok egy gyönyörű kabátot. Percekig állok az üzlet előtt és csodálom. A táskámban kotorászok, a pénztárcámat keresem. De mire megtalálom, lebeszélem magam a vásárlásról, 400$ mégiscsak sok egy kabátért. Beülök a kedvenc kis kávézómba. Évek óta idejárok, hangulatos, csendes hely. Pont ideális a relaxálláshoz, levezetni a feszültséget. Rendelek egy borsmenta teát és leülök a kedvenc asztalomhoz. A barátnőmmel már régóta tervezzük, hogy mi is belevágunk egy hasonló vállalkozásba, de még nem sikerült összehoznunk a kezdő alapot hozzá. Ahogy bambulok az asztalnál, egyszer csak mély, érdes hangot hallok.
- Hozhatok még valamit?
Felpillantottam, majd konstatáltam, hogy minden bizonnyal új pincért vettek fel. Félénken mosolyogtam és reménykedtem, hogy nem pirultam el. Minden esetre nem csak a hangja volt tökéletes az újonc pincérnek. Abban a pillanatban szerelmes lettem, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Azok a gyönyörű mélykék szemek, az arca, olyan szép volt… Valószínűleg észrevette, mekkora hatással volt rám és mosolyogva újra feltette a kérdést.
- Ööö… Nem. Köszönöm, nem kérek semmi mást.
Sarkon fordult és visszaballagott a pulthoz. Én közben azon gondolkodtam, mekkora balek vagyok. Hihetetlen, mennyire nincs érzékem a férfiakhoz. Próbáltam visszaterelni gondolataim a megszokott, hétköznapi dolgaimra. Eszembe jutott, hogy két nap múlva le kell adnom a James Holt cikket. Még nem akartam hazamenni és különben is volt már rá példa, hogy a kávézóban dolgoztam. Előpakoltam a laptopom és javítgatni kezdtem a cikket, közben elszürcsöltem a teám. Gondoltam, egye fene iszom még egyet, miért ne innék, ha arra vágyom. Intettem a pincérnek, a kézmozdulat után jutott eszembe, hogy ismét életem megtestesült álma fog kibattyogni az asztalomhoz. Elhatároztam, hogy nyugodt maradok és a vonzalom egy szikráját sem mutatom. Ehhez képest, mikor megállt az asztal szélénél, képletesen szólva is majdnem elájultam. Hogy lehet valaki ennyire tökéletes? És én miért nem találkoztam eddig vele? A kezét mustráltam, karikagyűrűt kerestem. Nagy megkönnyebbüléssel nyugtáztam, hogy semmilyen gyűrű sincs a kezén. A korábbi jelenet szinte egy az egyben megismétlődött. Idétlenül vigyorogtam, és végül kinyögtem, mit is akarok.
- Egy borsmenta tea. Értem. Még valamit esetleg?
- Nem, köszönöm.
Miért vagyok ilyen idióta? Nem lehetek ennyire béna alak. Arra gondoltam, tennem kellene valamit. De mégis mit? Ha még egy teát rendelek, az életben nem jutok haza. Tudni illik, hatalmas bögrében szolgálták fel az innivalót. Ezért is imádom ezt a helyet. Mint egy kis mennyország a nyüzsgő new yorki életben. Süteményről szó sem lehetett, így is a fogyókúrámmal küszködtem hetek óta. Tanácstalanul burkolóztam a munkámba, közben iszogattam a teát. Isteni, ahogy itt készítik. Jó 40 percbe telt, míg elpusztítottam a második adagot is. Természetesen az út a mosdóba garantált volt. Miután visszatértem, egyszerűen odasétáltam a pulthoz, fizettem és kisétáltam a kávézóból. Leintettem egy taxit és mielőtt törni kezdhettem volna az agyam, már hazafelé zötyögtem. Az autóban jót mosolyogtam magamon. Talán a gimiben viselkedtem így utoljára. Tetszik egy srác, de még csak véletlenül se teszek semmit az ügy érdekében, valóban megmosolyogtató felfogás.
Mikor hazaértem érthetetlenül jó kedvem lett, úgy feldobódtam ettől a kis affértól, hogy azt sem tudtam, hol áll a fejem. Bekapcsoltam a zenét és bömböltetni kezdtem a kedvenc számaimat. Kinyitottam egy üveg bort, elővettem a legszebb borospoharamat, amit kizárólag ünnepekkor teszek az asztalra, akkor is szinte odaragasztom a terítőhöz, nehogy valaki leverje, megnyitottam a fürdőben a csapot és tele engedtem a kádat. Mindenféle fürdősót dobáltam a vízbe. Imádom a fürdősókat, ezt természetesen a barátaim is tudják, így nem telik el ünnep, hogy ne kapnék minimum 5 félét. Azt hiszem, a karácsony sem lesz fürdősómentes, de nem bánom, legalább nem nekem kell megvennem. Ahogy elmerültem a habokban és a boromat kortyolgattam, kedvem támadt énekelni, így hát kiengedtem, aminek ki kellett jönnie. Egyébként ablakrepesztően rossz hangom van, de olyan jól esett. Remélem, a szomszédok nem nagyon hallották, különben holnap valószínűleg mosolygós arcokkal találom magam szemben. Feküdtem a forró vízben és teljesen ellazultam. Szó se róla fáradt is voltam, ennyit rohangálni nap, mint nap. Nincs kötött munkaidőm, ha reggel 6ra kell menni és hajnali 2ig kell maradni, akkor sem lehet egy szavam se. De ha lenne rá okom, akkor sem panaszkodnék, szeretem ezt a pörgést. Inkább rohanok, mintsem itthon unatkozom, és azon tűnődöm, vajon hol rontottam el. Miután kellőképpen kiáztam, kiszálltam a kádból, felvettem a fehér pamutköpenyem, tekertem egy törölközőt a hajamra és kimentem a nappaliba. Kikapcsoltam a zenét és lehuppantam a kanapéra tv-nézés céljából. Természetesen a távirányítót megint nem találtam. 10 perc kutakodás után a kanapé párnái közé szorulva leltem rá. Ismét lehuppantam és most már diadalittasan nyomogattam a kapcsoló gombjait. Épp a CSI: NY kezdődött, imádom a CSI összes sorozatát, sőt szinte az összes ilyesféle sorozatot imádom. Kényelmesen elhelyezkedtem, amikor is csöngettek. Eléggé meglepődtem, nem vártam senkit. Odabattyogtam az ajtóhoz, arra gondoltam, hogy biztos valamelyik szomszéd jött panaszkodni, ahogy azt teszik szinte minden este. Kinyitom az ajtót és nem hittem a szememnek, a pincér volt az a kávézóból. Arc elpirul, szívverés megáll.
- Jó estét! –mosolygott, amitől még inkább zavarba jöttem.
- Jó estét! –rebegtem.
- Csak ezt szerettem volna odaadni, - nyújtotta felém a tárcámat- otthagyta a kávézóban.
- Oh, köszönöm. –Milyen ciki, - gondoltam- észre se vettem, hogy elhagytam a pénztárcám, pedig benne van minden iratom, bankkártyám, a fél életem. – De honnan tudtad… ööö tudta, hogy itt lakom?
- Megnéztem az iratait. –mondta ismét mosolyogva.
Ekkor eljutott az agyamig, hogy mekkora baromságot kérdeztem. –Jól van Megan, nem elég hogy egy értelmes mondatot nem bírsz kipréselni a szádon, de ha mégis sikerül, akkor pedig baromságokat beszélsz. Hát csak gratulálni tudok. – A kisebb fajta eszmefuttatásom után észbe kaptam és megeresztettem egy félig meddig sikerült mosolyt.
- Esetleg kér egy csésze teát? –magam is meglepődtem, hogy ezt mondtam.
- Kedves Öntől, de mennem kell. –mintha kissé zavarba jött volna.
- Oh, igen. –mosolyogtam- Mennie kell. –bólogattam. –Gondolom, maga új a kávézóban. –nem tudtam jobbat kitalálni, hogy maradásra bírjam.
- Igen, hölgyem. 2 napja vettek fel.
- Hát, sok sikert kívánok hozzá. Több mint 5 éve járok oda, mondhatni, igazi törzsvendég vagyok, de eddig maga az első, aki utánam hozta a cuccomat. Tudniillik, mindig mindent elhagyok. George már megszokta, beteszi a pult alá és másnap odaadja.
- Akkor legközelebb én is hasonlóképp cselekszem. –nevetett –Nos, most már valóban mennem kell. Későre jár.
Egyetértően bólogattam, majd egy közönyös viszláttal eltűnt az ajtóm elől. Miután becsuktam percekig csak kuncogtam és döbbenten csóváltam a fejem. A TV-re pillantottam, még csak most kezdték el a nyomozást. Mi? –csodálkoztam- De hisz akkor még csak 10 perc telhetett el. Nekem sokkal többnek tűnt. Kimentem a konyhába, csináltam egy borsmenta teát, és visszasétáltam a nappaliba, majd elmerültem New York kriminális eseteiben.
Arra ébredtem, hogy csörög a mobilom, Gwen hívott, hogy azonnal menjek be. Nem értettem pontosan, hogy milyen cikk vagy milyen hír, a lényeg, hogy fel kellett kelnem. Az órára pillantottam, hajnali fél 6. Alapjáraton szeretem ezt az órát, krómbevonatú, digitális rádiós ébresztő. Most azonban legszívesebben a falhoz vágtam volna. Szokásos reggeli tortúra után arra gondoltam, hogy ma valami csínosat veszek fel. Végül egy világoszöld szaténruha mellett döntöttem, bár elég nehézkes volt hozzá illő körömcipőt találnom, de kisebb kutakodás után sikerrel jártam. Felkaptam a fehér szövetkabátomat, feltettem a siltes fehér szövetsapkámat, felkaptam a laptopom meg a táskám és már indultam is. Szerencsémre egyből kaptam taxit. Hihetetlen, hogy mennyi ember sürög-forog korán reggel a szerkesztőségben.
- Megjöttem. –nyitottam be Gwen irodájába.
- Végre! 9kor interjút készítesz Valentinoval. Végre beadta a derekát és nyilatkozik az új kollekcióról.
- Hogy, hogy én? –néztem meglepődötten.
- Megan, jó vagy. Te is tudod, hogy jó vagy. Ennyi!
- Huh… szóhoz sem jutok.
- Nincs is rá időd. – nevetett- Itt vannak a papírok. –Majd átnyújtott egy kupacot. –Ebből van némi segítség.
- Azonnal nekilátok. –mondtam, majd kisétáltam az irodájából.
Ahogy beléptem az irodámba, az ablakhoz mentem és felhúztam a redőnyöket. Bár még sötét volt kint, mégis jobban éreztem magam tőle. Levettem a kabátom és vállfára téve a szekrénybe akasztottam. Leültem az asztalomhoz, nekiláttam a munkának. Mindössze 3 órám volt, hogy felkészüljek életem talán egyik legfontosabb interjújára.
Észre sem vettem, hogy elrohant az idő. Csörgött a telefon.
- Igen? –szóltam bele.
- Megan készülődj, 10 perc és indulnod kell. Patrick majd elvisz a kávézóba, ahol az interjút készíted.
- Rendben. –tettem le a kagylót. Összeszedtem a cuccaim és magabiztosan kisétáltam az utcára.
Az autó már várt rám. Patrick kedves, aranyos srác volt. Szerettem, ha ő visz el a megadott helyekre, nem pedig Steve. Steve mindig mogorva, mintha azért haragudna, mert a munkáját kell végeznie. Ki érti az embereket? Negyed óra alatt odaértünk.
- Sok sikert, Ms Hale.
- Köszönöm Patrick. –mosolyogtam.
Hamarabb értem oda, mint az érintett ügyfél, így kértem egy kávét és leültem egy igen méretes asztalhoz. Már körülbelül 20 perce várhattam, mikor begördült egy limuzin a kávézó elé, a szívem hirtelen a torkomban dobogott.
Negyed óra alatt lezavartuk az egészet. Minden kérdésemre készségesen válaszolt. Azt gondolná az ember, hogy egy olyan élő legenda, mint Valentino Garavani nem pazarolja az idejét holmi halandó emberekkel való fecsegésre. Mindent összevetve hatalmasat csalódtam az idősödő gavallérban, persze pozitívan. Fülig érő vigyorral az arcomon tértem vissza Gwenhez, aki már tűkön ült, és alig várta, hogy beérjek. Még be se tettem a lábam, már letámadott.
- Hogy ment? Mondd, hogy jól ment! Jaj, miket beszélek, persze, hogy jól ment! Hiszen te vagy Megan Hale!
- Gwen nyugodj meg, jó? Úristen, még jó, hogy nem te mentél el. –nevettem gúnyosan –Egyébként igen, jól ment. –bólintottam.
Gwen egy óriásit sóhajtott. –Tudtam, hogy jól választok. Megan, ezennel hivatalosan is te leszel a főszerkesztő helyettes.
- Micsoda? –kikerekedtek a szemeim.
- De, ha nem akarod. –mondta tömény iróniával a hangjában.
- Dehogynem, hogyne szeretném, sőt akarom, hisz ismersz. –nevettem.
A nap további részében telefonálgattam és a szokásos dolgaimat rendezgettem. Este 5kor eljöhettem, mondván mára már eleget tettem le az asztalra. Megint az utcán sétálgattam és csodáltam a kivilágítást. Konstatáltam, hogy mindig is volt szerelmem. New York az én egyedüli szerelmem. Vidáman lépkedtem a kávézó irányába. Mikor odaértem, óvatosan belestem az ablakon és láttam, hogy a… akkor jutott eszembe, hogy még nem is tudom a fiú nevét, tehát ő ma is dolgozik. Colgate mosollyal az arcomon belibbentem és leültem a megszokott asztalomhoz.
- Jó estét hölgyem! –köszöntött.
- Oh… hello! –mosolyogtam.
- Mit hozhatok?
- A szokásosat. –mondtam elhamarkodottan, majd eszembe jutott, hogy ő honnan is tudhatná még, hogy én mit szoktam rendelni. –Akarom mondani, egy borsmenta teát. –javítottam ki magam.
- Értettem. Még valamit?
- Igen. Ha lehet, akkor ezután szólíts Megannek és ne hölgyemnek. Az összes pincér a nevemen szólít, sokkal barátságosabb, mint ez a kimért hölgyemezés. –vigyorogtam ártatlanul.
- Rendben… Megan. –tette zsebre a noteszt és sétált a pulthoz.
Már fél siker, ma nem tudok hibázni. –gondoltam magamban. Miután kihozta a teám csak ültem és az utcát mustráltam. Sok-sok ember… mindegyik siet valahova. Furcsa kívülről vizslatni az életformámat, mert én is ilyen vagyok, mindig mindenhova rohanok. Sosincs megállás…
***
- Te George! –intett Thony –Ki ez a Megan?
- Miért érdekel? –húzta fel a szemöldökét.
- Szerintem rám hajtott. – röhögött zavarában.
- Megan? Rád hajtott? Jó vicc öreg.
- Hidd el, ha mondom. Megkért, hogy Megannek szólítsam. – vágott önelégült arcot.
- El kell, hogy szomorítsalak, őt minden itt dolgozó Megannek szólítja, szinte a kávézó nyitása óta idejár. Meg különben is Megan Hale egy menő újságíró a Runway-nál, ne is álmodj arról, hogy elérheted... Kész a tea, vidd ki neki és szállj le a földre.
***
- A teája hölgyem! Akarom mondani, Megan.
- Köszi. –vigyorogtam.
Eldöntöttem, hogy mielőtt hazamegyek, beszélek Georgeal. Szépen intettem neki, hogy fizetni szeretnék.
- Szia, George!
- Szia Megan! Hogy, s mint?
- Szuperül. Életem egyik legjobb napján vagyok túl. –vigyorogtam.
- Csak nem?
- De, de. –bólogattam- De nem ezért akartam veled beszélni. Van egy kis időd?
- Persze, rád mindig.
- Na, csak azt akartam megkérdezni, hogy ki ez az új pincér srác? –mosolyogtam szokásos ártatlanságommal.
- Thony-nak hívják, pár napja vettem fel. Ezek szerint igaz, amit mondott. –elmélkedett George.
- Mondott? Mit mondott?
- Azt, hogy ráhajtottál. –nevetett.
- Hát… próbálkoztam, de tudod, milyen idétlen vagyok. –nevettem most már én is. – Ha megkérlek, szólnál az érdekemben pár szót? –bevetettem az überaranyos nézésemet, aminek senki nem tud ellenállni.
- Érted bármit. –kacsintott.
- Imádlak! Tudod mit? –elvettem tőle a noteszét és ráfirkantottam a számom- Ezt add oda neki. –kacsintottam.
- Mindent a kedves vendégnek. –mosolygott.
Ezek után fizettem, és mint a kámfor eltűntem a kávézóból. Amikor hazaértem ledobáltam a cuccaim, és ahogy régen a gimiben az ágyszélén ülve vártam, hogy megcsörrenjen a telefonom. Persze tudtam, hogy este 9ig dolgozik és még utána haza kell mennie, de én akkor is tűkön ülve vártam azt a hívást. 7 körül érhettem haza, 8ig ültem, mint a kisangyal, majd meguntam. Befészkeltem a fürdőbe, víz a kádban, fürdősók beledobálva, pohár bor a kád mellett… Azért biztonság kedvéért bevittem a telefont, nem lehet tudni. És egyszer csak megszólalt, hirtelen nem is tudtam, hova kapjak. Nyugi… mélylevegő… nyugi… csak nyugodtan…- mondogattam.
- Hallo? –szóltam bele közönyös hangon.
- Szép jó estét! Thony vagyok a kávézóból.
- Oh… szia! –mondtam, mintha már el is felejtettem volna, kiről van szó.
- Nos, azon gondolkoztam, esetleg holnap este ráérsz e?
- Az attól függ. –mondtam.
- Mitől is?
- Hogy miért kérdezed. –nevettem. Közben a kezemre néztem, úgy remegett, mint valami kocsonya. - Na ha ezt látná. – gondoltam.
- Arra gondoltam…- kisebb szünetet tartott - hogy nem e lenne kedved velem vacsorázni holnap este.
- Ami azt illeti, nincs semmilyen programom, úgyhogy szívesen elmegyek. –mosolyogtam, bár rajtam kívül ezt senki sem tudta.
- Akkor holnap 8ra érted megyek.
- Remek.
- Bye!
- Bye! –tettem le a kagylót.
Amint kimásztam a kádból és magamra kaptam a köntöst, örömtáncot jártam a fürdő kellős közepén.
- Ez életem legtökéletesebb napja! –mondogattam.
Másnap este 7kor már harci díszben pompáztam, rajtam ne múljon a dolog alapon. 8kor meg is érkezett Thony és elvitt egy igen elegáns étterembe. Természetesen alig ettem valamit, nem hiszem, hogy jól venné ki magát, ha az első randin kétpofára zabálnék előtte, csak szépen visszafogottan.
A vacsora csodálatosan sikerült. Reméltem, hogy ez azt jelenti, többször találkozunk még. Másnap moziba mentünk, majd sétáltunk egyet a Central Parkban. Csupa olyan dolog, amit alapjában giccsesnek tartottam, most azonban, hogy átélem, már korántsem taszító. Sőt kifejezetten kellemes volt a séta.
***
- Kicsim, akkor feldíszíted a fát? –szóltam ki a konyhába Thonynak.
- Jó, jó. Megyek már. –nevetett- Egyébként tudod, mit mondott tavaly George? –kérdezte, miközben a díszekkel bajlódott.
- Tavaly? Micsoda?
- Igen, emlékszem, akkor vettek fel pár napja. Odamentem hozzá, és megkérdeztem, hogy mégis ki vagy te, olyan lelkes lettem, miután megkértél, hogy Megannek szólítsalak. Erre azt felelte, hogy ne is álmodozzam rólad.
- Tudod, milyen George. –nevettem.
Nagy nehezen feldíszítette a fát, én pedig elkészültem a vacsorával. Megterítettem az asztalt, majd lekapcsoltuk az összes villanyt és meggyújtottuk a karácsonyi gyertyát. Nem tudtam, mikor is mondjam el neki, a megfelelő pillanatra vártam. Miután befejeztük az evést, beszélgetni kezdtünk, csupa átlagos dolgokról. Hogyan is intézzük az ünnepet, holnap kihez megyünk vendégségbe. Tisztáztuk, hogy mindenkinek vettünk ajándékot. Majd egyszer csak megszólaltam.
- Thony? –mondtam kissé félénken, nem tudtam, milyen reakciót vált ki belőle a következő mondat.
- Igen?
- Van egy meglepetésem. –kis szünetet tartottam.
- Mi az, mondd már! –nevetett.
- Jövőre hárman ülünk majd az asztalnál.
Thony hirtelen felugrott a székről. –Komolyan? Azt mondod, hogy…? –ugrott a nyakamba- Mióta tudod?
- Biztosan, csak reggel óta. –mosolyogtam.
- Ez csodálatos! Apa leszek, lesz egy… egy bébink. Most azonnal felhívom anyát! – és már rohant is telefonért.
- Igen azt nekem se ártana. –gondoltam. Tárcsáztam anyu számát.
- Hallo? Igen, szia, anya!
- Szia, drágám!
- Először is Boldog Karácsonyt! Ne haragudj, hogy most zavarlak, de nem tudtam holnapig várni.
- Ne butáskodj! Tudod, hogy sosem zavarsz.
- Csak annyit szerettem volna mondani, hogy jövőre már hárman megyünk át hozzátok a karácsonyi ebédre…
