A pálya szélén állva azt hihetné az ember, hogy nem lesz tetőtől talpig sáros. Aztán megjelenik egy autó a kanyarban és máris beteríti a mocsok. Mikor felfogtam, hogy a kedvenc ruhámat épp most tette tönkre a 199-es rajtszámmal versenyző kocsi, enyhén szólva is kiakadtam.
- Pff… most nézz rám Jeff! –fordultam a kollégámhoz.
Jeff csak nevetett. – Avery, te is tudod, hogy a rallyk ilyenek.
- De akkor is, miért nem tud vigyázni? – puffogtam.
- Szerinted azzal fog foglalkozni a cél előtt, hogy ki lesz koszos?
- Jó, jó. Inkább menjünk. Legalább egy jó interjút készíthessek.
Miután mindenki végig ért a gyorsulási szakaszon, próbáltam szóra bírni a versenyzőket. A legtöbb készségesen válaszolt a sablonkérdésekre. Némelyik még egy-egy mosolyt is megeresztett.
Újoncnak számítottam még a rally világában, ezelőtt évekig csak az FMXről tudósítottam. Azonban adódott egy lehetőség és gondoltam, kihasználom. Végülis mit veszíthetek, nem igaz? Hetekig tanulmányoztam a versenyen indulók adatait, és amit érdemes volt tudni róluk. Elvégre is a felkészültség elengedhetetlen.
A papíromat néztem. Szinte mindenkit elértem, akit akartam, kivéve egy embert. Travis Pastranat. Mindig is szerettem volna riportot készíteni vele. Ő volt az egyetlen, akinek a munkásságát betéve tudtam, hisz aki kicsit is ismert a FMX világában, tudja, miket vitt véghez ez az alig 26 éves fiatalember. Nagy levegőt vettem és odasétáltam hozzá.
- Hello, Avery vagyok a Rally Newstól.
- Oh, hello Avery.
- Lenne pár perced? Néhány kérdést szeretnék feltenni.
- Persze. –mondta azzal a tipikus Travis mosollyal az arcán.
- Remek. Nos, milyennek érezted a mai szakaszt?
- Hát, az elején voltak apróbb gondok, az első kanyar után egy kavics megdobta a bal első kereket, de hál istennek meg tudtam fogni… A pálya közepén szintén hibáztam, túl későn fékeztem, és kisodródtunk. Meg kellett várnom, míg eloszlik a hatalmas porfelhő mögülünk… értékes másodperceket veszítettünk...
Az egész nem tartott tovább 5 percnél, feltettem neki a kérdéseket, mindegyikre kedvesen és igen bő szavúan válaszolt. Megköszöntem, hogy időt szakított rám és elsétáltam. Amint épp az interjúkat olvasgattam, megcsörrent a telefonom. Jake volt az.
- Szia kicsim, mikor érsz haza?
- Szia. Még terepen vagyok. Szerintem este 10 felé hazaérek.
- Olyan sokára?
- Ne kezd megint! Ez a munkám…
- Jó, jó. Csak szerettelek volna elvinni vacsorázni.
- Oh… -nevettem fel- Majd meglátom, mit tehetek. Sietek haza!
- Rendben! Szeretlek!
- Én is téged! –azzal letettem a telefont.
–Hé Jeff?! –ordítottam egy hatalmasat.
- Mi az?
- Húzzunk bele, ma kivételesen időben haza kellene érnem. –vigyorogtam.
- Nekem mondod? Vanessa már lassan a kutyaházban ágyaz meg nekem. Tegnap is a fejemhez vágta, hogy sosem vagyok otthon.
- Ez most megnyugtat. –nevettem- Jake is állandóan ezen akad ki. Na, nem mintha ő otthon lenne. Áh, mindegy... Ma elvileg el akar vinni vacsorázni, kíváncsi leszek, mi sül ki belőle.
- Hát, aki megteheti. –gúnyolódott.
Jake és én 5 éve voltunk együtt. A fősulin találkoztunk, szerelem volt első látásra. 2 éve úgy döntöttünk, hogy összeköltözünk. LA-ben béreltünk egy kis lakást és látszólag minden rendben volt. Amióta azonban megkaptam ezt az állást, mintha valami megváltozott volna. Képtelen elviselni, hogy folyton utazom, és alig vagyok otthon. Ő jelenleg egy zenei újság főszerkesztője, úgy osztja be az idejét, ahogy jónak látja…
- Megjöttem! –csuktam be az ajtót jó hangosan, hogy biztosan észrevegyen.
- Épp időben! –mosolygott- Még van egy fél órád, hogy elkészülj.
- Fél óra? – néztem kikerekedett szemekkel –Jake, az istenért!
- Jaj, ne csináld már! Tudom, hogy el tudsz készülni annyi idő alatt.
Nem szóltam semmit, csak bevágtam magam mögött a fürdőszoba ajtaját. 20 perc elteltével fitten és frissen léptem az előszobába, majd a hálóba vettem az irányt. Jake már a nyakkendőjét próbálta megkötni.
- Nyakkendő? –kérdeztem meglepődötten- Ennyire fontos lesz ez a vacsora?
Nem válaszolt, csak mosolygott. A szekrényemhez léptem, kivettem két kisestélyit.
- Szerinted melyiket?
- Azt a feketét. –csillogott a szeme. Imádta azt a ruhámat, és mit ne mondjak én is. –Kész is vagyok. –mondtam.
A 4 Reason étterembe mentünk, talán ha kétszer jártam ott korábban. Kedves, hangulatos hely volt. A pincérek kedvesek és az árak is elfogadhatóak.
- Nos, mire készülsz Jake? –kérdeztem mosolyogva, miután a pincér felvette a rendelést.
- Semmire, csak veled akartam tölteni egy estét.
- Na, ne kamuzzál itt nekem. –nevettem- Készülsz valamire, én tudom.
Körülbelül 10 perc múlva már az étel is az asztalra került.
- Hát ez fenséges volt. –tettem a kést és a villát a tányér szélére- Egy falattal se férne több belém. –nevettem.
Jake egész vacsora alatt alig szólalt meg. Amitől kezdtem ingerültté válni. Azon törtem a fejem, hogy mit követhetett el. Biztos voltam benne, hogy valamit jóvá akar tenni. Szépen lassan meggyőztem magam, hogy megcsalt és így akar könnyíteni a lelkén. Azon a ponton voltam, hogy felállok és faképnél hagyom. Ekkor megszólalt:
- Avery?
- Igen? –mondtam félig unott hangon.
- Hozzám jössz?
Nem hittem a fülemnek. – Hogy mi?
- Mondom, hozzám jössz? –mosolygott, majd elővett egy dobozkát a zakója zsebéből. Istenemre mondom, még sosem láttam ennél szebb gyűrűt.
- Én… én… - rebegtem- Persze, hogy hozzád megyek. –mondtam hatalmas mosollyal az arcomon.
Az étterem vendégei mivel szemtanúi voltak az esetnek, tapsolásban törtek ki. Kicsit furcsán éreztem magam, de végeredményben tetszett. Egész úton a gyűrűmet csodáltam. Úgy éreztem, jelenleg nincs nálam boldogabb ember a világon.
Másnap az irodában első dolgom volt Jeffhez rohanni.
- Ezt nézd meg! –lóbáltam az orra előtt a kezem.
- Nem mondod, hogy…?
- De bizony!
- Ez remek! Gratulálok!
- Köszi. –mosolyogtam- Ha őszinte akarok lenni, már attól féltem, hogy lassan vége lesz ennek az egésznek, de rájöttem, hogy csak beképzeltem.
- Tudtam én, hogy minden rendben lesz. Jake nem olyan bolond, hogy elengedjen téged. –nevetett.
- Haha… Na, de elég az érzelmekből. Mára milyen munkát kapunk?
- A Forrest rally záró napját kell tudósítanunk. Gwen az előbb mondta.
- Ismét egy nap a porban. –forgattam a szemeimet.
- Ne legyél már ilyen finnyás.
- Én soha… Jobb lesz, ha indulunk.
Rekkenő meleg volt, a szám úgy kiszáradt, hogy nem jött ki hang a torkomon. Éreztem, hogy ha nem jutok minél előbb vízhez, akkor menten elájulok. Tudattam Jeffel a tényeket és elindultam innivalóért. Megláttam egy standot, amit a Subaru állított fel. Jéghideg ásványvizet adtak az arra járóknak. Beálltam a sorba. Egy diáklány osztogatta a vizet és mindenkire kedvesen mosolygott. Nagy nehezen sorra kerültem, mikor is a nevemet hallottam.
- Hello Avery!
Megfordultam és nem más volt, mint Travis. Mit ne mondjak meglepődtem.
- Ööö… Hello!
- Olvastam az interjúkat, amiket a tegnapi napról írtál. És örömmel láttam, hogy valaki végre igényes munkát végzett.
- Oh, hát köszönöm. –motyogtam, miközben hatalmasakat kortyoltam a vízbe.
- A legtöbb újságíró, mindig kitalál valami baromságot, hogy érdekesebbé tegye a cikket.
- Hát igen, ez a mi munkánk. –nevettem- És ha már itt vagyunk, remélem, ma is lesz rám pár perced… A főszerkesztőm nagy rajongód és tegnap majdnem körbecsókolgatott, mikor megmutattam neki az interjúdat.
- Haha… Ez kedves. Egyébként, persze, hogy lesz rád időm. –kacsintott- Majd keress meg a futam után! –azzal elsétált.
Én csak álltam és néztem ki a fejemből. Tudtam, hogy kedves fiú, de nem gondoltam volna, hogy megjegyzi a nevem. Mindenesetre jó érzéssel töltött el az egész. A futamok után szaván fogtam és megkerestem.
- Ismét köszönöm, hogy időt szakítottál rám. –mosolyogtam.
- Nagyon szívesen.
- Még egyszer gratulálok a győzelemhez. –ráztunk kezet.
- Nincs kedved esetleg a záró bulin is itt maradni? Jó kis társaság lesz. Lehet, egy két jó interjút is készíthetsz.
Pár másodpercig haboztam, majd bólintottam. – Végülis miért ne?
- Remek!
- Most viszont mennem kell. Egyeztetnem kell Jeffel.
- Jeff?
- A kollégám. –nevettem.
- Oh, értem. Akkor este a bulin.
- Ott leszek!
Jeff épp egy versenyzőt faggatott. Miután végzett, odaléptem hozzá.
- Te Jeff megvan az összes interjú, amit felírtunk?
- Egy pillanat. –olvasta a papírját- Azt hiszem, igen. Mehetünk is. –mosolygott- El se hiszem, hogy ma végre korán érek haza.
- Biztos vagy benne? Nem néztél el valamit? –erősködtem.
- Biztos. Mi az Avery, te nem akarsz menni?
- Az az igazság, –kezdtem- hogy meghívtak az after partyra. –rágcsáltam idegesen a szám szélét.
- És mégis ki? –nézett rám kérdőn.
- Travis…
- Ki?
- Travis Pastrana…
- Nem mondod? –röhögött.
- De igen! És ne röhögj! –löktem oldalba.
- Én nem akarlak elkeseríteni, de nem épp tegnap jegyeztek el? Nem kellene hazarohannod a vőlegényedhez?
Nem mondtam semmit, csak sóhajtottam egy hatalmasat. –Szerinted most bűn lenne, ha maradnék egy kicsit?
- Figyelj Avery, felnőtt nő vagy. El tudod dönteni, hogy mikor mit és miért teszel.
- Igen, igen. Végülis ez csak egy buli. Jake is el szokott ilyenekre menni.
- Csak nem nélküled, és nem másik nők szokták meghívni.
- Jaj, menj már! Legjobb lesz, ha indulsz haza Vanessához.
- Már itt sem vagyok. Akkor majd holnap.
A pályától pár km-re levő bárban volt a buli. Travisnek igaza volt, ugyanis rengeteg interjút tudtam készíteni. Olyanokkal is, akikre nem is gondoltam. A pultnál ültem, - a gyűrűt bámultam az ujjamon és azon gondolkoztam, hogy vajon tényleg akarom én ezt a házasságot- mikor valaki megfogta a vállam.
- Hát itt az én kedvenc újságíróm. –mosolygott.
- Szia Travis! –mosolyogtam én is.
- Örülök, hogy tényleg eljöttél. Remélem, jól szórakozol.
- Igen, eddig kifejezetten jó a buli. Újabb interjúkkal is gazdagodtam, úgyhogy már megérte eljönnöm. –vigyorogtam, mint a tejbe tök.
- Nincs kedved esetleg táncolni?
Elég erőteljesen meglepődtem és valószínűleg ezt ő is észrevette.
- Persze csak ha van kedved. –tette hozzá gyorsan.
- Hát… miért ne? –mondtam.
Pár pillanattal később a parketten táncoltunk, egy igazán pörgős szám ment, jól éreztem magam. Majd egy lassú szám következett. Mielőtt bármit mondhattam volna, már hozzábújva lépegettem. Ami talán a legmegdöbbentőbb volt, hogy nem is ellenkeztem. Nem ellenkeztem, annak ellenére, hogy a kezemen volt egy gyűrű. Az a gyűrű, ami tegnap a legboldogabb emberré tett a világon. De ebben a pillanatban ez semmit nem jelentett számomra. Belenéztem ennek a fiúnak a szemeibe és akkor jöttem rá, hogy én nem lehetek Jake felesége. Összezavarodtam. Hirtelen a szája közelíteni kezdett az enyém felé.
- Mennem kell! –húztam el az arcom.
- Mi? Miért? –nézett értetlenül.
Nem válaszoltam, csak indulni akartam. Ekkor megragadta a karom és észrevette a gyűrűt.
- Ez az, amire gondolok?
Bólogattam. –Most már érted, miért kell mennem?
- Szerencsés egy fickó…
Megeresztettem egy félig őszinte mosolyt, majd kisétáltam. Beszálltam az autómba. Percekig csak ültem, nem akartam elindulni. Valójában vissza szerettem volna menni. Vele szerettem volna lenni. De nem tehettem. – Avery, szedd össze magad! Mégis mit művelsz? –vívódtam magamban. Végül elfordítottam a kulcsot és elindultam. Mire hazaértem Jake már aludt. Csendben befeküdtem mellé az ágyba és lehunytam a szemem.
Másnap reggel, ahogy beléptem az irodába, Jeff rögtön letámadott.
- Van egy üzeneted.
- Üzenet? Nekem? Kitől?
- Travis hívott…
- Haha… vicces vagy. –grimaszoltam.
- Komolyan mondom. És azt üzente, hogy feltétlenül beszélnetek kell. Meghagyta a számát és megesketett, hogy fel fogod hívni.
- Pff…- nevettem- Ez hihetetlen.
- Figyu, én nem tudom, mit csináltál vagy mit nem csináltál, de hogy ez a srác fülig beléd esett az biztos.
- Hát ez remek, komolyan… - néztem tanácstalanul.
- Itt a szám. –nyomta a kezembe a papírt, amire lefirkantotta- Most pedig hívd fel!
- Igenis főnök! –vigyorogtam.
Besétáltam az irodámba, lehuppantam a székembe. A telefont bámultam. Fel akartam hívni, de nem mertem. Egy hirtelen felindulásomban azonban felkaptam a kagylót és tárcsáztam. Mielőtt letehettem volna, felvette.
- A franc! –gondoltam magamban.
- Hallo? –szólt bele.
- Ööö… Hello! Avery vagyok, Jeff mondta, hogy kerestél.
- Igen, esetleg találkozhatnánk?
- Nem találkozhatom veled, csak akkor, ha munkáról van szó.
- Figyelj Avery, én nem tudom, mi van közted és a vőlegényed között, de abban biztos vagyok, ha minden rendben lenne, akkor tegnap…
- Na, álljon meg a menet! Nem is ismerjük egymást. Nem várhatod el, hogy mindent felrúgjak a semmiért.
- Lehet, hogy még nem ismerjük egymást, de nem mondhatod, hogy ami tegnap történt az semmi volt…
Erre nem tudtam mit mondani, mert igaza volt. Én is éreztem, hogy történt valami. – Én…én…- dadogtam- Istenem, nem tudom, mit tegyek.
- Gyere el velem vacsorázni!
Bólogattam, hogy rendben. –Bólogatok. –mondtam megtörten.
- Haha… remek! Akkor 7re érted megyek.
- Isten ments! –mondtam azonnal –Más se hiányozna, csak hogy Jake meglásson. 7re legyél a Happyrain étteremben.
Egész nap furdalt a lelkiismeret. Tudtam, hogy nem helyes, amit teszek, és hogy Jake nem ezt érdemli. Mikor hazaértem, Jake még nem volt otthon. Hagytam neki egy cetlit: „Esti interjúm van… Későn jövök, ne várj meg!” Utáltam magam, hogy hazudok neki, de úgy éreztem, meg kell tennem. 7 után pár perccel érkeztem. Travis már az asztalnál ült, épp az itallapot böngészte.
- Bocs a késésért.
- Semmi baj. Köszönöm, hogy mégis eljöttél.
- Igazából nem tudom, hogy mit keresek itt.
A vacsora finom volt, bár nem sok mindent ettem. A gyomrom körülbelül egy dió méretével volt egyenlő.
- Avery! –fogta meg a kezem. – Én tényleg szeretnélek jobban megismerni. Azt hiszem, hogy mi ketten tökéletesen összepasszolnánk. Nem tudom, te hogy vagy ezzel, de biztos vagyok benne, hogy én sem vagyok számodra közömbös.
- Ezt mégis miből gondolod? –néztem rá gúnyosan.
- Akkor nem ülnél itt, és nem engednéd, hogy 5 perc után is markolásszam a kezed.
- Jaj, te annyira… - nevettem fel hangosan –Figyelj, én nem akarok játszani veled. Valójában fogalmam sincs, hogy miért vagyok itt. Azt sem tudom, mit akarok igazából.
- Értem. Nos, én várni fogok. Ha döntést hoztál, tudod a számom.
Egy hónap telt el a titkos vacsora óta, Jake azóta sem tud róla. De biztos vagyok benne, hogy érzi, valami nincs rendben.
- Ma megint a rallyról kell tudósítanom, úgyhogy későn jövök. –mondtam Jakenek, miközben a fürdőben kotorásztam.
- Nem örülök neki, de ahogy akarod.
- Tudod, hogy ezt nem én akarom. Ezt kell tennem. És ne kezd megint…
- Jó, jó…- hangzott az unott válasz. –Egyébként az a srác is ott lesz?
- Milyen srác? –néztem értetlenül.
- Az a Pastrana.
- Hogyne lenne ott. Ő az egyik legnagyobb esélyes az egész mezőnyben. Esélytelen, hogy a Subaru ne küldje ki a versenyre.
- Aham.
- Most mi ez az aham?
- Semmi…
- Pff… akkor bazd meg! Mi a fene bajod van? –csattantam fel.
- Semmi… Inkább neked mi bajod van?
- Nekem?
- Pontosan. Egy hónapja rád se lehet ismerni. Titkolózol, és tudom, hogy valamit elhallgatsz előlem.
- Te paranoiás vagy!
Jake hirtelen felpattant az ágyról és beviharzott a fürdőbe, majd megragadta a karom.
- Mit művelsz? Engedj el! –kapálóztam.
De nem engedett. Megütött. Nem is egyszer. – Tudom, hogy megcsalsz te ribanc! –üvöltözte. Jó pár percig ütlegelt. Miután befejezte, sírni kezdett, hogy bocsássak meg neki. Megsimítottam az arcát, gondoltam jobb, ha nem ellenkezem. Feltápászkodtam. Belenéztem a tükörbe. Bár ne tettem volna. A szám felrepedt és az arcom kék-zöld volt. Mikor ki akartam jönni a fürdőből, Jake megfogta a kezem.
- Ne haragudj, kérlek! –zokogta.
Nem szóltam semmit, csak mosolyogtam. Szép csendben felöltöztem, megfogtam a táskám és eljöttem otthonról. A rallyra mentem. Nem akartam, hogy Jeff így lásson, így hát az irodát ma nem ejtettem útba. Az egyik benzinkúton megálltam és a mosdóban nagyjából rendbe hoztam magam. Feltettem a napszemüvegem. –Nem is olyan feltűnő. –gondoltam. Ahogy a pályához értem, beálltam a többi firkász közé. Igazából azt kívántam, hogy senki se ismerjen fel. Egyszer csak begördült a 199es rajtszámú autó. Amint megláttam, arrébb álltam. Vele sem akartam találkozni. De késő volt, észrevett és otthagyva a többi újságírót utánam szaladt.
- Avery?! –fogta meg a karom.
- Áuu…- szisszentem fel. Jake olyan erősen szorította a karom, hogy a csuklóm is bekékült.
- Mi a baj? –kérdezte ijedten.
Nem akartam felé fordulni. –Semmi. –mondtam.
Majd elém állt és levette a szemüvegem. –Uramisten, mi történt veled?
Én csak mosolyogtam. – Elestem. – szégyelltem volna bevallani, hogy az állítólagos vőlegényem miatta vert el.
- Ez nem vicc Avery! Komolyan, ki tette ezt?
- Jake…- hajtottam le a fejem. Majd ránéztem a gyűrűmre, végigsimítottam. Levettem az ujjamról és olyan messze dobtam, amilyenre csak bírtam. –Azt hiszem, most már semmi akadálya, hogy megismerjük egymást…
