Mr. Trent
Rohanok az utcán, egy teljesen átlagos nap. Csörög a telefonom, Sam azt kéri, minél hamarabb érjek be az irodába. Épp hogy beesem az ajtón, a kezembe nyom egy halom papírt, mondván anyagok a következő interjúhoz. Fáradt vagyok és nyűgös, de amint belépek az irodám ajtaján, mintha más ember lennék. Az én irodám. Még most is félve mondom ki e szavakat. Pár éve még álmodni se mertem volna egy saját dolgozószobáról, ami nem mellesleg teljesen az én ízlésvilágom alapján lett berendezve. Sam úgy érezte tartozik nekem ennyivel. Mondtam, hogy felesleges, hisz meglennék én egy átlagos kis lyukban is, de hajthatatlan volt, így hát nem ellenkeztem. Nos, miután lepakoltam, azonnal munkához láttam.
- Gwen?! –lépett be Sam az irodámba.
- Igen?
- Telefonáltak, meg van az időpont. Délután kettőre legyél a Season kávézóban.
- Ott leszek. –mosolyogtam, miközben kétségbeesetten gondolkodtam, hogy fogok ilyen rövid idő alatt értelmes kérdések sorozatával felkészülni.
Mint sejtettem az idő elrepült és mire észbe kaptam, már a kávézó felé zötyögtem egy taxiban.
- Remélem, nem valami arrogáns ficsúr… - rimánkodtam a kávézó ajtajában.
10 percnyi várakozás után megjelent a várva várt személy is és kezdődhetett a munka. Minden szempontból pozitívan csalódtam Mr. Trent-ben. És mi tagadás igen vonzó külsővel áldotta meg a nagyérdemű. Mr. Trent harmincas évei közepén járó, középhosszú, kissé őszes hajú fiatalember. A képek alapján, amit az interneten találtam, sokkal rosszabbra számítottam. Nem szép ilyet mondani az interjúalanyokra, de valljuk be, hogy nem tudunk nem észrevenni egy gyönyörűen csillogó kék szempárt vagy egy huncut mosolyt. Szabályzat ide vagy oda, mi sem vagyunk robotok. Persze ezeket a gondolatokat mélyen magamba zártam és semleges arccal tettem fel a kérdéseket, melyre James készségesen válaszolt. 40 percnyi huzavona után megköszöntem a fáradalmait és kisétáltam a kávézóból.
- Na, milyen volt? –támadott le Sam abban a szent pillanatban, ahogy kiléptem a liftből.
- Milyen lett volna? Mint az összes többi. –feleltem unottan. Belül azonban éreztem, hogy egyáltalán nem olyan volt, mint a többi. Soha, még ilyet nem éreztem, egyetlen terepmunka után sem. Nem akartam bevallani még magamnak sem, de Mr. Trent elcsavarta a fejem.
Este 5 után értem haza, ledobtam a kulcsokat a nappali asztalára. Első utam a fürdőszobába vezetett. Megengedtem a csapot. –Semmi másra nem vágyom jobban, mint egy forró fürdőre. –mosolyogtam. Míg zuhogott a víz a kádba, elpakoltam az ügyes-bajos dolgaim. Imádtam pakolászni a lakásomban. Az én lakásom. Ismét egy olyan mondta, amit félve ejtek ki a számon. Felfoghatatlan, hogy változik meg az ember élete röpke pillanatok alatt. Egyik percben még a szüleimmel élek egy kis városban, a következőben pedig már saját irodám van a szerkesztőségben és saját lakásom a 28. utcában.
Ahogy elmerültem a habokban, nem tudtam másra gondolni, mint arra a 40 percre, amit James társaságában tölthettem. Kuncogtam magamban, hisz úgy viselkedtem, mint egy tinédzser a gimis éveiben. Nem tehettem róla és talán nem is akartam tenni ellene. Egyszer csak megcsörrent a telefonom.
- Jó estét Gwen, James Trent vagyok. Ma délután találkoztunk, emlékszik rám?
A szívem a torkomban dobogott. – Ilyen nincs. –gondoltam magamban, majd megpróbáltam halál nyugodtan válaszolni.
- Jó estét! Persze, emlékszem. Miben segíthetek?
- Esetleg rosszkor hívom?
- Ó, nem, dehogy is. –mondtam kedvesen. „Végülis rosszkor? Ugyan már. Elvégre csak meztelenül fekszem a kádban, épp azon álmodozva, milyen szép lenne az élet veled. „–kuncogtam magamban. – Nos, miben segíthetek? Az interjú minden bizonnyal holnap már a lapban lesz.
- Igazából nem a munka miatt hívom. Sokkal inkább arra lennék kíváncsi, hogy van e ma estére programja.
- Lássuk csak. –nevettem zavaromban. Ha csak a tv előtti fekvést nem nevezzük programnak, akkor nem, nincs estére semmilyen tervem.
- Nagyszerű. Akkor talán 8ra érted is mehetnék?
- Hogy értem jönni? –kikerekedtek a szemeim. Nem hittem a fülemnek.
- Igen, arra gondoltam, elmehetnénk vacsorázni.
- Te most randira hívsz engem? –nevettem.
- Pontosan. –nevetett most már ő is.
- Végülis, miért ne. –mosolyogtam.
- Remek. Akkor 8ra ott leszek.
Amint letettem a telefont pánikba estem. – Úristen, 8ra itt lesz! Nincs egy gönc, amit felvehetnék. Nem mehetek farmerben. Te jó ég! Minek mondtam igent?! Na, jó Gwen, szedd össze magad! Nyugi!
Kinyitottam a szekrényem és az ágyra dobáltam a ruháim. – Fekete, fekete, fekete, fekete… oh és fekete. Édes istenem, miért nem tudtam legalább egyszer valami színes ruhát is venni. – Majd a kezembe akadt az egyik kedvenc koktél ruhám, ugyan fekete volt, de mindennél jobban imádtam. – Te mindig megmented az életem. –mosolyogtam a ruhára. 7 körül ismét berontottam a fürdőbe és vadul sminkelni kezdtem. Tudtam, hogy még így sem biztos, hogy 8ra elkészülök. Rekordot tudok dönteni a „fürdőben való pepecselés” címszó alapján. 45 percnyi pamacsolás után, diadalittasan léptem az előtérbe. James pontosan 8:00-kor csengetett. A vacsora csodálatosan sikerült. A lépcsőház előtt állva, megfogta a kezem és gyengéden megcsókolt. Már csak az eső hiányzott és teljes mértékben beleillett volna akármelyik romantikus drámába. Megígérte, hogy másnap felhív, majd elment.
Mondanom sem kell, az alvásra még csak gondolni se tudtam. Egész este fel alá járkáltam a lakásban és miután elfáradtam, összevissza forgolódtam az ágyban. Reggelre szépséges karikák nőttek a szemem köré, mintegy megkoronázva a tegnapot. Kedves és segítőkész voltam, amin a többiek igencsak meglepődtek. Nem gondolták volna, hogy bennem is végbemennek olyan kémiai folyamatok, ami miatt így tudok viselkedni. Általában csapkodom, kiabálok és mindenkit elküldök a búsba.
- Gwen jól érzed magad? Nem vagy beteg? –kérdezte aggódva Sam.
- Ilyen jól még sosem éreztem magam. –mosolyogtam.
- Sose láttalak ilyen kivirultnak. Itt valami nem stimmel. Na, mesélj csak drágám! –huppant le mellém.
- Hát, ha tényleg tudni akarod… Van egy srác, mit srác egy igazi férfi…
Sam arcán kaján vigyor jelent meg. – Te szerelmes vagy! Ezt nem hiszem el! –röhögött. – A kőkemény Gwen Johnson szerelmes. Nem hiszem el! – egyre jobban és hangosabban nevetett.
- Örülök, hogy ilyen viccesnek találod. –vágtam flegma arcot.
- Jól van, na, meg ne sértődj már. Inkább mondd el, ki az az isten, aki elcsavarta a fejed?
- Csak annyit mondok, tegnap délután kettő, Season…
- Na, ne! – nézett rám tátott szájjal Sam. –Ha te most azt mered mondani, hogy összejöttél James Trenttel, akkor nem tudom, mit csinálok.
- Pedig, így van. –mondtam. Közben éreztem, hogy elpirulok.
- Te mázlista dög, te!
- Én is szeretlek Sam. –nevettem.
A hír futótűzként terjedt el a szerkesztőségben. Bármerre mentem, mindenki sutyorogva kuncogott a hátam mögött, amit legtöbbször egy pár kedves szóval díjaztam. Nehogy azt higgyék, hogy teljesen ellágyultam.
Talán egy hónap telhetett el, mikor is a szokásos esti vacsoránkra készültünk. Minden pénteken a Reason étteremben töltöttünk pár órát.
- Gwen beszélnem kell veled. –fogta meg a kezem. Láttam, hogy valami baj van, de fogalmam sem volt, mi lehet az.
- Mi az James? Valami baj van?
- Nincs, vagyis van, de mégse.
Értetlenül néztem rá, mire ő folytatta. –Gyere hozzám! –mondta olyan sebességgel, hogy alig értettem.
- Tessék?
- Mondom, gyere hozzám! –mosolygott, majd elővett egy gyűrűsdobozt a zsebéből. –Remélem tetszeni fog. –nyitotta fel a dobozka tetejét. Életemben nem láttam még ennél szebb gyűrűt.
- De még csak egy hónapja…
- Tudom, tudom. De azt is tudom, hogy nem akarok nélküled élni.
Legszívesebben azonnal igent mondtam volna, azonban belém nyílalt egy szörnyű gondolat.
- Örömmel mondanék igent…
- De?
- De te LA-ben laksz, én pedig Manhattanben.
- Költözz hozzám, elég nagy a lakásom mindkettőnk számára. –mondta mosolyogva.
- A munkám is ideköt, csak 1 éve költöztem ide. Most kezd beindulni a karrierem. Nem tudom James, ezt át kell gondolnom.
Felálltam az asztaltól és elrohantam, otthagyva a férfit, aki boldog életet kínált nekem. Egész éjszaka ezen rágódtam, nem tudtam, mit tegyek. Végül hajnalban döntésre jutottam, megfogtam a telefonom és a következő üzenetet írtam: Sajnálom, nem megy!
