Az alábbi iromány a Fight Club című remekműnek köszönhető. Megragadott Tyler, elvont, torz elméje és pár mondat erejéig magából a filmből is idéztem. Olvassátok!
Olyan élet ez, ami percről percre véget ér
Éjfél van. Megint. Nem tudok elaludni. Megint. A doki azt mondja, insomnia. Nem hiszek neki. Kértem, könyörögtem, hogy adjon valami gyógyszert. Erre azt felelte, mozogjak többet. Elzsibbadt a bal oldalam. Megfordulok. A falat nézem. Nem tetszik a színe. Át kellene festeni. Igen, átfestem. Felkelek, festéket keresek. De miért tartanék itthon festéket? Kimegyek a konyhába, leülök. Közben kinézek az ablakon. Korom sötét lenne, ha a város fényei kiégnének. Arra gondolok, milyen jó lenne, ha hirtelen korom sötétbe burkolózna Manhattan. Csak az éjszaka és én. Az ágyamban fekszem. Megint. A falat nézem. Megint. Hajnali 4 van. Az irodában ülök. Paul megint üvölt. Elkéstem. Azt mondja, rég le kellett volna adnom a cikket. Nem tudom, milyen cikket. Azt üvölti az arcomba, hogy kirúg. Kedvesen mosolygok, miközben érzem, hogy ökölbe szorul a kezem. Meg szeretném ütni. De nem teszem. Miután elviharzik, ülök a gépem előtt és írok. Fogalmam sincs miről, miért vagy minek. Csak írok. Ez a dolgom. Írni. Este 5. Hazaindulok. A taxis valami mexikói bevándorló. Megint. Nem tud rendesen angolul. Idegesít, úgyhogy inkább hozzá sem szólok. Felmegyek a lépcsőn. A szomszéd veri a nőjét. Megint. A lakásban mandula illat. Szeretem a füstölőket. Felkapcsolom a villanyt. Gyönyörködöm a látványban. Precízen megtervezett, finoman megmunkált, tökéletesen kivitelezett minden egyes alkotóeleme. Imádom. Megengedem a forró vizet. A kád lassan megtelik. Elmerülök a habokban. A 4 féle illóolaj, a 2 féle fürdősó és a habfürdő keserédes illatot áraszt. Álmos vagyok. De mire eljut az agyamig a gondolat, már rég el is múlt ez az érzet. A szobámban ülök. Fénymásolatot készítek egy holnapi beszámolóhoz. Fénymásolat. Az álmatlanságban semmi sem valódi. Minden a másolat másolatának másolata. Akárcsak én. Egy másolat vagyok. Nem érzem, hogy létezem. Valószínűleg nem is létezem. Egy képzet vagyok, egy álom valakinek a torz elméjében. Apu elcseszett élete vagyok. Éjfél van. Megint. Nem tudok elaludni. Megint. A konyhában ülök. Rágyújtok, pedig nem is dohányzom. Eszembe jut, hogy rákot kaphatok tőle. Nem érdekel. Az ablaknál állok. A várost nézem. Megint. Arra gondolok, milyen szép lenne, ha hirtelen minden épület, minden felhőkarcoló, minden újságosstand a levegőbe repülne. Mosolygok. Taxit hívok. Miközben be akarok szállni egy férfi majdnem fellök. Felkapom a fejem és bemutatok neki. Ő csak mosolyog. Paul megint üvölt. Valami papírokat lebegtet az arcom előtt. Érzem, hogy ökölbe szorul a kezem. Meg szeretném ütni. Megint. De nem teszem. Azt üvölti, megbízhatatlan vagyok. Semmirekellő. Felállok. Nem akarok, mégis megteszem. Látom, ahogy a kezeim önálló életre kelve megragadják Paul nyakát. Szorítom. Kapálódzik. Kérlel, engedjem el. Végül elengedem. Rémült arccal néz, miközben levegőért kapkod. Azt üvölti, ki vagyok rúgva. Mosolygok. Ettől még inkább megijed. Mutogat, hogy szedjem a cuccom és tűnjek el. Leülök a székembe. 2 perc után felnézek, és azt mondom, ha nem akarja, hogy megtudja a felesége, hogy velem csalja, akkor fogja be. Gyűlölet tükröződik a szemeiben. Legszívesebben megölne. Tudom, mert én is ezt tenném. Kinyitom az ajtóm. Egy levél fekszik a padlón. Egy férfi írta, sajnálja, hogy reggel majdnem fellökött. Vacsorázni akar velem. Kidobom a kukába. Lefürdöm. A gép előtt ülök. Dolgozom. Bár nem értem, miért. Paul úgyis kirúg előbb utóbb. Az ágyban fekszek. Nem tudok elaludni. Megint. Olyan élet ez, ami percről percre véget ér. Minden szempillantás után újjászületek, hogy ismét elpusztuljak. Csengetnek. A férfi az, aki a levelet küldte. Rózsát tart a kezében. Beengedem. Jóképűnek találom. Finom az illata. Azt mondja, hozott vacsorát. Ahelyett, hogy a rendőrséget hívnám, leülök és eszem. Azt mondja, régóta figyelt, de nem mert megszólítani. Nem hallom, mit mond. A szemeit nézem. Mélykékek. Gyémántként csillognak. Észreveszi, mosolyog. Megsimítja az arcom. Hagyom. Kimegyek a konyhába. Utánam jön. Megfordulok. Egy pisztolyt tart a kezében. Nem félek. Az arcomhoz nyomja a fegyvert és közben megcsókol. Még mindig nem félek. A kezemben kést tartok. Azt mondja, nem merem megtenni. A kést markolatig mártom a nyakába. Elejti a fegyvert. Halálhörgést hallok. Azt kéri, segítsek. Csak állok és nézem, ahogy szenved. Nem érzek semmit. Nem mozdul. Azt hiszem, meghalt. Az ágyban fekszek. Megint. Nem tudok elaludni. Megint.
